Rólam  

Rólam

Kedves Látogató!

Először is köszönöm, hogy benéztél hozzám.
Amatőr fotós oldalára tévedtél - noha nem szeretem a fotós szót használni magamra, időként azért megtörténik. Sokkal inkább vagyok egy lány a Nikonnal. (Remélem nem vesztettem ezzel el a canonos bámészkodókat )

Komolyra fordítva a szót, geoinformatika és földtudomány szakon tanulok. Úgy gondolom, hogy a világ megismeréséhez hozzátartozik a megörökítés, és és talán ezért kezdődött a kapcsolatom a fényképezéssel is. Középiskolában egy nagyszerű fiatal rajztanárnő munkái bemutatásával felkeltette az érdeklődésemet, bár visszatekintve, az akkori bohóckodásom egy kis kompakttal igencsak mókásnak tűnik, és nem a kompakt miatt. :) Aztán 2009 táján a kezembe kaparintottam az első tükörreflexesemet (Nikon D40), akit csak 2012. második felében küldtem nyugdíjba (D5100-ra váltván).2010-ben már "fényképezőstül" költöztem az egyetemre, ahol egy fiatal fotós lány kezdte egyengetni az utam, neki szintén sokat köszönhetek. Az eltelt évek során igyekeztem minél többet fejlődni, s az érdeklődési köröm kiszélésedett, hiszen a természetfotózás mellett elkezdtem érdekelni többek közt a portrék iránt is. A következő nagy ugrás a 2012 nyarán megrendezett Leadership Summer School elnevezésű rendezvény volt, melynek egyetlen magyar fotósa voltam (két videós kollegával). Azt, hogy innentől merre fog vezetni az utam, nem tudom, egyetlen célom van: minél inkább fejlődni, és előrébb jutni.

Végezetül bármilyen kérdésed, kérésed merül fel, az elérhetőségeim menüpont alatt mindezt felteheted. Jó nézelődést!